A márkáról
A Forevermark a De Beers vállalatcsoport gyémántmárkája. A De Beers a világ legnagyobb gyémánttermelő vállalatcsaládja. Több mint 125 évre visszatekintő múltjával és hatalmas szakértelmével meghatározó szereplője az iparágnak. A világ gyémánttermelésének közel felét termelik ki. 25 országban való jelenléte elsősorban a széles körű kutató tevékenységének köszönhető, melyet a legmodernebb technológiák segítségével végzik.




Fő tevékenységei közé tartozik a bányászat és a kereskedelem
A cég kiemelt figyelmet fordít arra, hogy gyémántjaik mindegyike természetes, kezeletlen és konfliktusmentes lelőhelyről származó legyen. A De Beers vállalat az Amerikai Gemológiai Intézettel (GIA) együttműködve 1939-ben dolgozta ki az iparág első és univerzális – a mai napig egyedül elfogadott – gyémánt osztályozó rendszerét, a 4C-t (Cut, Colour, Clarity, Carat).
A Forevermark Minőség
A nyers gyémántokat életciklusuk elején szépségük és ritkaságuk alapján kézzel válogatják, majd a világ 42 legelismertebb csiszoló mesterének egyikéhez kerülnek. A folyamat ezen részén – a szakértő kezeknek és a mérhetetlen tapasztalatnak köszönhetően – válik a nyers gyémántból páratlan drágakő. Ezt követően az immár teljes szépségükben ragyogó ékkövek egy aprólékos, mindenre kiterjedő ellenőrzésen esnek át. Csakis azok, amelyek elérik az egyébként igen magasra állított mércét megkapják a Forevermark egyedi azonosítóját. A szigorú minősítő eljárást alátámasztandó, a világ gyémántjainak csupán kevesebb, mint 1%-a válik jogosulttá a Forevermark név viselésére. Mindezek biztosítják, hogy a Forevermark gyémánt valódi, egyedi, és garantáltan megbízható forrásból származik.

Eljegyzési gyűrűk
Legyen akár meglepetés, akár közös választás, az eljegyzésű gyűrű a szerelem egyik legragyogóbb megtestesülése. Segítünk a tökéletes megtalálásában!

MONI’S MOMENTS
Moni's Moments alkalmainkon lehetőséget biztosítunk arra, hogy Ön időpontfoglalással érkezzen hozzánk - élvezze a kizárólagos figyelmünket és szakértőink gondoskodását. Segítünk megtervezni a tökéletes ékszert!
IDŐPONTFOGLALÁS
Találkozzunk Moni's Moments alkalmunkon, melyet időpontfoglalással érhet el.